Úton Krisztussal

Kedves Testvérem! Kedves Olvasó!

Itt szeretnék olyan hitvallásokat, bizonyságokat leírni, melyek valóságosan megmutatják Isten bennünk munkálkodó szeretetének és kegyelmének végtelen voltát. Hiszem, hogy Isten vezet ebbéli szándékomban. Fontos, hogy megerősödjünk egymás hite által. Isten szeretete megtérésre és bűnbánatra hív minket. Lássuk meg nem csak az itt leírt sorok között, hanem a mindennapok pillanataiban is a munkálkodó Isten szelid jelenlétét. Áldott legyen az Isten szent neve.

Azonban ne felejtsük Testvéreim, hogy mások hite illetve a hitük cselekedeteinek meglátása nem helyettesíti a magunk hitét. Könnyű fellelkesedni és nekibuzdulni amikor olvassuk vagy halljuk mások megvallását illetve látjuk cselekedeteiket. Azt is tapasztalhatjuk, hogy milyen rövid idő alatt el is illan a buzgalom, elvész a hit és a reménység. Értetlenül és kiüresedve állunk ott, ahol az előbb még a világot is kiforgattuk volna a hitünk erejével. A hitünknek Testvéreim belül kell megfogannia és onnan haladva kifelé újítani meg az egész valónkat. A külső történések alkalmasak lehetnek arra, hogy megerősítsenek vagy esetleg vezetést kapjak általuk, de hitet csak Krisztus tud bennünk életre hívni és az Ő hívására adott igen válaszunk.

Gábor testvér

----------------------------------------------------------------------------------------------

Szilárd
egy mozgássérült bizonyságtétele

19 éves vagyok. Rövid achiles-ínnal születtem, ennek következtében felhúzott sarokkal járok. Biztos csodálkozol, hogy azt írom "járok". Nos, nem volt ez mindig így. 8 éves korormig négykézláb mászva közlekedtem. Ha valahova menni kellett mindig más segítségét vettem igénybe. Természetesen az olyan dolgokról, mint a foci és más futósportok le kellett mondanom. Aztán egy napon felálltam és tettem pár lépést a házunk előtt levő füves területen.
Többszöri hasra esés és újrakezdés után már egész hosszú utat tudtam megtenni. Idővel a járásom egyre biztosabbá vált. De volt még egy nagy problémám: az egyhelyben való megállás. Itt kérlek meg, hogy próbáld meg beleélni magad a helyzetembe. Állj lábujjhegyre, fordítsd befelé lábfejed és rogyaszd a térded! Próbálj így járni, majd állj meg! Biztosíthatlak, nem fog sikerülni. De van megoldás, meg kell támaszkodni valamiben. Mondjuk egy mankóban. Erre úgy jöttem rá, hogy egy nap kinn játszottunk a házunk előtt, és a földön hevert egy bot. Én ezt minden különösebb ok nélkül, csak úgy "véletlenül" felvettem, felálltam vele és miközben tettem pár lépést vele, rájöttem, hogy sokkal stabilabban állok a lábamon akár egyhelyben is. Azóta hűséges társam a mankó.(Manci) Csak évekkel később ismertem meg Jézust. Eljutottam jókai Felfedező- levelezők nyári táborába. Itt a vak Baltimeus története kapcsán végiggondoltam egész életemet, azt, amit a fentiekben leírtam. Rájöttem, hogy azt, hogy tudok járni nem saját akaraterőmnek köszönhetem, mint ahogy azt sokan állították rólam, hanem csakis Istennek. Rájöttem arra is, hogy a botos eset sem volt véletlen, hanem azt Isten adta a kezembe. Hiszen anélkül nem mehetek el a táborba, és talán soha nem ismerem fel, mennyire szeret engem. (Mellesleg nem is buszoznék egyedül minden reggel a suliba.)
Ekkor döntöttem el, hogy átadom neki éltemet. Itt be is fejezhetném, de annyit, hogy azóta életem céljának tartom, hogy minél több sorstársamnak elmondjam: Isten őket is szereti, sőt az ő életüknek is van értelme és célja(ami nem a szenvedés). Ezt nem hagyhatom ki. Sorstársam, gondold végig életedet, tudva azt, hogy minden Istentől van: a rossz azért, hogy tanítson téged, a jó azért, hogy szeresd Őt. Ha valakitől gyógyulást remélhetsz, az csakis Jézus Krisztus. Nemcsak a testi, de lelki gyógyulásra is gondolok. Lehetsz te nyomorék testben, ha Jézus Krisztus a lelki sebeidet bekötözte, bűneidet elvette, sokkal erősebb leszel, bármely egészséges embernél. Egy sportoló, ha megnyeri a futóversenyt mi a jutalma? Egy érem, amivel, ha meghal semmire sem megy. De ha te az Úr Jézussal a szívedben „futsz” tiéd az örök élet. A lelki egészség sokkal fontosabb a testinél. Biztos te is feltetted már a kérdést: Miért pont én? Nos, azért, mert célja van veled, ha keresed őt, meg fogja neked mutatni mi az. Ezt Ő maga mondja János evangéliumának 9. részében az 1-3 versekben: "Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle:
"Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?"
Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei."
Sorstársaim, ez a mi reménységünk Őbenne! Szilárd Perbetéről.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Attila -Akár rólad is szólhatna.

Isten nélkül élő szülők gyermekeként nőttem fel. A családi életünkbe hamar belekerült az alkohol és megkezdte pusztító munkáját. Én ekkor 10 éves voltam. Anyámat kezdte ki mélyebben az ital, de apám sem maradt le. Kezdtek gyakorivá válni a részegeskedések. Az iskolás éveim így teltek. Otthon sokszor veszekedés volt szüleim részéről, belül a szívemben meg félelem. A nevelésemre is rányomta bélyegét az ital. Keveset törődtek velem noha, a tőlük telhetőt megpróbálták megadni. A gyakori italozásuk végett menekülnöm kellett hazulról. Magányosan nőttem fel szeretet nélkül. Volt néhány barátom, de eltűntek az évek múlásával. Aki megmaradt azzal is a bűn útját jártam. Mikor vele is kezdett megromlani a kapcsolatom, olyan lettem mint akinek nincs senkije, semmije -senkinek nem kellettem. Pillanatnyi örömökért kész voltam mindent megadni. Szórtam a nehezen gyűjtött pénzt minden hiábavalóságra.
Néha ismerősökkel "mulatni" mentem, ami italozásból állt. Sokszor nem is kívántam inni, de a többiekért én is a pohár fenekére néztem. Volt amikor teljesen lerészegedtem. Néha rock koncertekre is mentem, ahol szinte az őrületig kitomboltam magam. Nagyon szerettem a heavy metal műfajú zenét. Elkezdtem gyűjteni a kedvenc együttesem lemezeit -igen sokat költöttem rájuk. Óriási hangerővel hallgattam ezeket a lemezeket, s ez fokozta bennem a gerjedelmet a feszültséget. Különösen, amikor a gitárokkal szólóztak, kisebb extázisba estem az őrjöngéstől. Magányosságom miatt sokat jártam az utcákat céltalanul, várván az estét, hogy remegő szívvel, telve félelemmel hazamenjek, ahol nem tudtam mi vár rám.
Nagyon sokszor töltöttem szabadidőmet moziban, ahol a legkülönbözőbb témájú filmekkel mérgeztem magam. Előszeretettel néztem bűnügyi, horror- és akciófilmeket. A tisztátalan erkölcsű témájú filmek pusztították legjobban az életemet. Ebben a témában sok újságot és könyvet olvastam. Teljesen betöltötte a fantáziámat az erkölcstelenség. A gondolataim és a beszédem szinte mindig e körül forgott. Az akciófilmekhez tartoztak a különböző témájú karate filmek. Ennek olyan rajongója voltam, hogy hosszú ideig jártam edzésekre. Itt aztán nem tanultam mást, mint agresszivitást és könyörtelenséget. A sok mozi- és tévénézés hatására elvesztettem egyéniségemet, mert a kedvenc szereplőimet próbáltam utánozni mind az öltözködésben, mind a viselkedésben.
A pénz szerelme engem is uralt. A magasabb fizetésért az egyik munkahelyemet a másik után hagytam el. A pénzben láttam életemnek minden célját és értelmét. Azonban ha volt is néha sok pénzem, nem elégített ki. Kerestem valamit, ami hiányzott az életemből, de nem tudtam néven nevezni. Noha van tanult szakmám, mégis mindig segédmunkásként dolgoztam. Nagy remény csillant fel előttem, amikor egy ismerősömmel visszatérhettem a szakmámba. Életem megújulásának reménye volt ez nekem: biztos állás, magas fizetés és jó munkatársak. Azonban nem számoltam azzal, ami a bensőmben van. Neveltetésem hiánya, az élet szívet ropogtató keservei, fájdalmai és a bűneim vaddá tettek. Az álommunkahelyről elbocsátottak, mert egy erős felindulásomban nekimentem egy munkatársamnak. Újra keserűség, céltalanság és bizonytalanság telepedett rám. Nem tudtam még ekkor, hogy azok az események, melyek számomra fájdalmat okoztak, egy új élet kezdete felé visznek. Állást kerestem és így az utcákat jártam. Egy mozi mellett mentem el, ahol a "Jézus élete" című filmet vetítették. Nagy vágy támadt bennem, hogy megnézzem, amit egy pár nappal később meg is tettem. Akkor láttam először Jézus Krisztus földi ittlétének eseményeit: ártatlan életét és kegyetlen kereszthalálát. A megfeszítés jeleneténél lelkem már nem bírt csendben lenni és elkezdtem sírni. A film végén egy imádságot mondtak el, amit magamban én is elmondtam. Nem történt semmi látható az életemben a filmnézés után, de Isten kegyelme már végezte munkáját bennem. Az új esztendő még bizonytalanabbnak látszott az előző évnél. Így még inkább azon voltam, hogy magas fizetésű állást keressek. Találtam is egyet, ahová felvettek. Aznap este visszagondoltam arra, hogy miért is kellett eljönnöm az előző állásomból. Nagyon rámszakadt annak félelme, hogy az új helyemen be ne következzen hasonló esemény. Ekkor elkezdtem -életemben először- szívemből imádkozni Istenhez segítségéért. Attól kezdve minden nap imádkoztam és elkezdtem olvasni a már meglévő Bibliámat. Az első Ige, amely hozzám szólt, ez volt: "Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet". Az igeolvasások alkalmával az Úr megláttatta velem, hogy én bűnös ember vagyok, és bűnbocsánatra van szükségem. Minden nap kértem az Urat, hogy bocsássa meg a bűneimet, de nem történt velem semmi. Nem sokkal később az Úr felhasznált valakit, aki által egy családi közösségbe kerültem. Ott a rendszeres együttlétek alkalmával Isten mélyebben tárta fel előttem Jézus Krisztus váltságáldozatát. Megértettem azt, hogy az Úr Jézus Krisztus az én bűneimért is meghalt a kereszten, magára véve azokat. Az Úr Jézus azután megkezdte életem megtisztítását, amely az otthonommal kezdődött. Rámutatott minden tisztátalan, okkult, utálatos újságra és könyvre, amiket a szemétbe dobtam. A munkahelyeimről ellopott tárgyakat visszavittem.
Az Úr Jézus szeretete nagyon megragadta a szívemet és így mindent meg kívántam tenni, amit kért. Ő pedig kérte lemezeimet is. Én úgy tartottam, hogy a lemezeimben van az én vagyonom. Ezért először az a gondolatom jött, hogy eladom őket; de ezt Isten nem engedte meg, kezemből akarta elvenni. Én először vonakodva, aztán örömmel a szívemben adtam oda úgy, hogy mind összetörtem. Egy nyári napon kezdődött, hogy megnyitottam szívemet, és azokat a bűneimet, amelyek akkor elém jöttek, elkezdtem megvallani az Úr Jézusnak, az Istentől erre kiválasztott lelkigondozó előtt. Az Úr Jézust nagyon szeretem, ezért vágytam rá és kértem imádságban, hogy teljesen tisztítson meg bűneimtől. Ő válaszolt: Szent Lelke hozta elő a szívemben levő bűnöket, amiket egyenként megvallottam az Úrnak. Lelkigondozóm Istentől kapta az oldozás ajándékát, amit az Úr az Igében erősített meg: "...amit megkötsz a Földön, a Mennyekben is kötve lészen, és amit megoldasz a Földön, a Mennyekben is oldva lészen". Utána együtt kértük imádságban az Úr bocsánatát. Hitben elfogadtam Isten Igéjét: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa azokat. ...és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minden bűntől". Imádság után csodálatosan átéltem az oldozást, az Úr szabadítását, azt hogy Ő elveszi bűneim terhét, amely mázsányi súlyként szakadt le szívemről. Soha nem hittem, hogy bűneim ilyen nagy súllyal nyomták a szívemet! Isten ajándéka volt a mély bűnbánat és a bűnbánat könnyei. Az Úr az Ő kegyelme szerint Igéjében is közölte szabadítását, amikor így szólt:
"Megbocsáttattak néked a te bűneid".
Zaklatott félelmekkel teli szívemben Isten békességét kaptam, ami maradandó. Igy kezdtem el gyógyulni, és lettem szabad, boldog életű. Az Úrban leltem meg azt, ami eddig hiányzott az életemből. Ő tett szabaddá és tisztított és tisztít bűneimtől. Ezért kívánok hálából csak Neki élni és újra-újra szembeszállni a bűn ellen, ami életemet megkörnyékezi
-Jézus nevét segítségül híva.
Kívánom mindenkinek, hogy ismerje meg Isten szeretetében az Úr Jézus szabadítását, a boldog életet.

------------------------------------------------------------------------------------------

Anyu meghalt

Január 10., reggel 9,30. Rekedten, kapkodva koppantak a szavak: Anyu meghalt, majd hívlak. Nem szóltam, nem is kellett. A süket telefonnal a kezemben egyedül maradtam a hír rettenetes, vállakat roppantó súlyával. Hallottam, lassan megértettem. A torkom összeszorult, a vér dobogott a fülemben és lassan folyni kezdett a könnyem, oldva a torkom szorítását. Magamat sirattam. Valaki elment, örökre lezárva azt az utat, azt a lehetőséget, hogy pótoljam az ellene elkövetett hiányosságokat, elmaradt beszélgetéseket.
Nem fogunk többet találkozni, már nem tudom neki sürgető hangon bizonygatni, hogy az Úrra van szüksége. Valamikor találkozott az Úr Jézussal, talán egy kicsit bele is nézett a keskeny út kanyarba, de másképpen döntött. Vonzotta a világ. Csinos és szép volt, tele energiával kezdett bele egy embert szétmorzsoló, halálos játékba. Mindig sikerült mindent megoldania, magabiztos volt, és fölényes: az ÉLET-et nem úgy kell élni, ahogy mi teszzük! Annyi jóból kimaradunk! Szerettem és szántam, aggódtam Érte, és féltettem. Nehogy MINDENT elveszítsen ebben a halálos táncban. Hiszen táncpartnere a Gonosz, aki kaján vigyorral lép át áldozatán.
Pár évvel ezelőtt meghökkentette a diagnózis: rák. Akkor dobogó szívvel álltam az ágya mellett, hátha... Hátha meglátja addigi életének minden kudarcát. Hiszen akkor már megfakult a szépsége, a dicsősség glóriája is lehullt. Aztán meggyógyult. Büszke volt magára, legyőzte a halált. Nem mertem a szemébe mondani, hogy "csak egy időre" és hogy ezt az időt már ne tékozolja el! Hiszen a születés pillanatában elindulunk a halál felé. Nincs korhoz kötve, lehet újszülött, vagy kisgyerek, ereje teljében lévő fiatal, nagy tenniakarással fűtött középkorú ember. Nem tudhatjuk. Ezért kell szakadatlanul bizonyságot tenni az életünkkel. Nem csak beszélni, ÉLNI!!! Asziszi Ferenc mondta: " élj az Úrral 24 órán keresztül, és néha mondj egy mondatot!" Hogy a körülöttünk élők élhessenek! 2003. őszén ismét beteg lett. A rák kitartóan végezte pusztító munkáját. Rettenetes harc kezdődött. Nem akart meghalni, gyűlölt mindent és mindenkit. Ordított Istennel, hogy "úgyis tudom, hogy meg akarsz törni! " Én is tudtam. De csak néztem lázadását és sírtam, ilyen testi - lelki gyötrelem láttán. Nem engedte, hogy megöleljem, hogy "csak úgy " szeressem, csendben. Hogy odaszerethessem az Úr tenyerébe. Imaharc kezdődött: tudtam, hogy sokan hordozzák csendességeikben ismeretlenül is. Szinte a fél világ: Amerikától Ausztráliáig, és a körülöttünk lévő testvérek serege. Gyakran kérdeztek az állapotáról, nem voltak jó híreim sem testi, sem lelki javulásáról. Éjszaka ha felébredtem, vagy reggelente az első gondolatom is Ő volt. Tudtam, hogy az Úr meg tudná gyógyítani, pár évvel ezelőtt is megtette. De már csak azért könyörögtem, hogy ÉLETRE haljon meg! Sokszor tehetetlenül nézi végig az ember szerettei rohanását a kárhozat felé, kezeinket tördelve, kétségbeesetten akarjuk megóvni őket nehezektől, nyomorúságoktól, kudarcoktól, talmi csillogástól. Aztán már csak azért fohászkodunk, hogy " Uram, ha lehetséges, ne kelljen nagy mélységet megjárnia." De van akinek kell, ez szükséges, mert nem kell neki az Atya szeretete. Nem érdekli, hogy várja, hogy életre hívja, hogy értelmet, bölcsességet adna ehhez a földi élethez. Hit nélkül nem tudjuk megtanítani élni a gyerekeinket, a ránk bízottakat, hiszen azt teszik, amit látnak. Tönkre tesszük Őket! Hogy van merszünk ilyen hatalmas labirintusba, mint a földi élet, Vezető nélkül elindulni? Hiszen mindenről kiderül, hogy értéktelen szemét és mindenki elmegy mellőlünk. Veszendő dolgokba kapaszkodunk, és halandó emberekbe, ami nem tart meg, és ami megtarthatna abba nem, pedig Ő a Mindenható Isten, az Atyánk!
A tüdejét egyre jobban birtokba vette a gyilkos kór, és győzött… Akkor... 2004. január 10.-n. A harc végetért. Békesség lett a szívemben. A könnyem folyt, de a lelkem megnyugodott. Az itt maradottakért kell most már könyörögni, hogy hamarabb megtalálják az Úr kegyelmét, hogy ne üres kézzel kelljen átmenni Isten országába. Egyetlen olyan ember se legyen a közeli és távoli ismerőseink, rokonaink között, aki lehet, hogy találkozik az Úr Jézussal, de elmegy mellette s MINDENT! elveszíthet!
A Húgom volt Ő. "Élt" 44 évet. Itt a földi létben nem lettünk testvérek, de bízom benne, hogy mielőtt a küszöböt átlépte, az utolsó pillanatban átölelhette az Isten, kárpótolva az én elmaradt ölelésemért.
 

 -----------------------------------------------------------------------------------------

Zsoltnak hívnak és 25 éves vagyok.

Otthon sohasem beszéltek Istenről, vagy bármilyen más lelki dolgokról. Egyszer viszont, még nagyon kicsi voltam, amikor a nagymamám mondott néhány mondatot az Istenről. Lehet, hogy többet is, de bennem csak az maradt meg, hogy Isten mindent lát, és hogy Ő mindent megtehet. Ez viszont alaposan bennem maradt. Szintén a nagyszüleim unszolására lekonfirmáltam, bár kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. A tanításból szinte semmi sem maradt meg bennem, Jézusról pedig hallani sem akartam. Konfirmálásom után csak egyszer voltam templomba. Istenben viszont hittem, de nem akartam, közelebbről, jobban megismerni Őt. Félelemmel vegyes tisztelettel viseltettem vele szemben, hiszen Ő az Isten, aki bármit megtehet, megsegíthet, de akár el is pusztíthat. Ha pedig bajba voltam, akkor azt mondtam: "Jaj Istenem segíts meg!" És Ő újra és újra segített évek hosszú során át valahogy mindig jól sültek el a dolgaim, amikor az Úr nevét hívtam segítségül. Cserébe én, bár keményen káromkodtam, sohasem vettem a számra káromkodásaimban az Ő nevét. Úgy éreztem, hogy ez így rendben is van. Isten segít, ha kellő alázattal fogom kérni, én pedig a magam módján tisztelem Őt. És ahogy múltak az évek egyre többször és többször kellett az Ő segítségét kérnem. Belekóstoltam ebbe-abba, kipróbáltam ezt-azt, és semmiben sem tudtam mértéket tartani.
A gonosz egyre több kötelet és láncot tekert rám. Tehette, mert én hagytam, bár sokszor éreztem, hogy rossz irányba haladnak az életem dolgai, de ezeket a gondolatokat elhessegettem magamtól. "Majd csak lesz valahogy!" -nyugtattam magam ilyenkor, vagy pedig ezzel a gondolattal nyugtattam meg magamat: "Hiszen itt van az Isten aki eddig is mindig megsegített téged Zsolti, miért is ne lenne ez ezután is így."
Eközben süllyedtem egyre lejjebb. Amit tegnap még rossznak és undorítónak tartottam, arra ma már rábólintottam, holnap pedig és csinálom. Ma már tudom, hogy az Úr szelíden megpróbált kihúzni ebből a mocsárból már akkor is, de én nem akartam változást. A világ hamis csillogása teljesen uralma alatt tartott. Közben pedig már olyan mélyre süllyedtem, hogy a hazudás, csalás, lopás vagy másnak akár csak szórakozásból is kárt okozni, természetes lett számomra. Ekkor megbetegedtem.
Most már tudom, hogy az Úrtól volt. Állapotom egyre csak romlott. Persze az Úrnak nevét hívtam segítségül, de most nem jött a várva-várt gyógyulás. Egyik gyógyszert a másik után próbálták ki rajtam, eredmény nélkül. Ekkor tényleg megijedtem. Isten segítségéért könyörögtem, de most már tényleg komolyan, és most először hajlandó voltam meghallgatni azt is, hogy Ő mit kíván tőlem. Mint ahogy a hajnal lassan világosságot hoz a tájra, úgy láttam meg lassan én is, hogy a bűn milyen mély mocsarába vergődöm, és azt is, hogy a saját erőmből képtelen vagyok kijutni ebből. Ez a tény és a betegség, amely büntetése volt eddigi életvitelemnek, teljesen összetörtek. Most már minden fenntartás nélkül, csakis Őbenne reménykedve, őszintén Úrnak, Uramnak szólítva könyörögtem Isten segítségéért. És Ő ekkor meghallgatott, és csoda történt. Késztetést éreztem, hogy elővegyem a Bibliát. Most vettem kezembe életembe másodszor. Nem keresgéltem benne, hanem csak egyszerűen találomra felnyitottam.
Ez állt abban a részben: Az Úr szent és tiszta, az ember pedig mindenestől bűnös és gonosz, és ezzel megszomorítja, és haragra ingerli az Urat. De Ő nem haragszik meg örökre az emberre, hanem annak, aki megvallja bűneit és őszintén kéri a megbocsátást, Ő az ilyenen könyörül. Ez nekem szólt, tökéletes válasz volt minden kérdésemre és félelmemre. Isten megbocsátott nekem. Leírhatatlan öröm volt ez, sírtam örömömben. Ekkor újra találomra felnyitottam máshol a Bibliát és beleolvastam. A 2. Királyok könyve 20-ik részénél nyílt ki. Ézsaiás próféta bemegy Ezékiás királyhoz, aki beteg, és a próféta az Úr üzenetét hozza, hogy a király meg fog halni. Ekkor Ezékiás könyörög a gyógyulásért és az Úr könyörül rajta, és meggyógyítja őt. Csoda történt. Az Úr Isten, igéje által szólt hozzám, hiszen Ezékiásban magamra ismertem, beteg volt, gyógyulásért könyörgött és az Úr meggyógyította. Tudtam, tökéletesen biztos voltam benne, hogy az Isten gyógyulással ajándékoz meg engem is, meggyógyítja testi és lelki betegségemet is. Amikor legközelebb elmentem az orvoshoz, egy újabb fajta gyógyszerrel próbálkoztak, ez hatni kezdett és rövid időn belül meggyógyultam. Viszont engem nem ez a gyógyszer gyógyított meg, hanem a Mindenható Isten könyörült rajtam bűnösön. Hálás voltam az Úrnak, nagyon hálás. Az Úr segítségével rövid időn belül sok-sok bűnös szokást elhagytam, megváltozott a gondolkodásom, másokkal szembeni viselkedésem. Bibliát olvastam minden nap, és eljártam vasárnaponként az istentiszteletekre. Egy jó ideig úgy éreztem, hogy minden rendben van velem, de egy idő után úgy éreztem, hogy valami hiányzik, az Úr akar tőlem még valamit, valami komoly dolgot. Sajnos nem vártam meg, nem kértem el csöndességben, hogy mit kíván tőlem az Úr, hanem magam próbáltam rájönni. "Nyilván a tízparancsolatot kell jobban betartanom, biztosan ezt kéri tőlem az Isten." -gondoltam. Megpróbáltam még jobban betartani a törvényt, még rendszeresebben jártam templomba, minden nap olvastam a Bibliát. A vallásosság hibájába estem. Jártam istentiszteletre, de amikor Jézusról volt szó, akkor ezt elengedtem a fülem mellett. Olvastam a Bibliát, és az evangéliumok olvasása közben ezt gondoltam:
Milyen érdekes történetek." -de semmi többet. Nem akartam megérteni miért is volna szükségem Jézusra, az Úr Krisztusra. Teljes erővel, vagy legalábbis nagy erőfeszítéseket téve próbáltam jó lenni, változó sikerrel. Úgy gondoltam, hogy jó cselekedeteim segítségével fogom elérni az örök életet. Az Úr Istent féltem, tiszteltem, és azt is elhittem, hogy Jézus Isten Fia, de hogy mit is jelent az, hogy Ő a Megváltó, és hogy miért halt meg a kereszten, olyan érthetetlen volt a számomra, de nem is nagyon kerestem a választ ezekre a kérdésekre. Ha az igehirdetések alkalmával a szószékről ezekre a kérdésekre próbáltak válaszolni, akkor pedig nem figyeltem, elengedtem a füleim mellet a választ eme kérdésekre. Közben pedig nyugtatgattam magam: "Szeretem Istent, és amikor alkalmam van rá, igyekszem a jót cselekedni. Ez elég. Ennek elégnek kell lenni. Az, hogy Jézust nem keresem, nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni vele, az biztosan nem olyan nagy bűn, gondoltam, miközben éreztem, hogy ez a gondolkodásom valahol sántít. Ekkor újabb csoda történt. Evangelizáció volt a gyülekezetben, de én nem akartam elmenni. Egyszerre viszont olyan erős késztetést éreztem, hogy elmenjek, aminek végül nem tudtam ellenállni, és elmentem. Isten akarta volt ez, tudom. Az evangelizátor Jézusról beszélt. Azt mondta: "Isten előtt nincs kicsi vagy nagy bűn, csak bűn van, amire Ő csak halálos ítéletet mondhat ki. Hiába cselekszünk 99 jót és egy bűnös dolgot, ez a 99 jó nem fedezi el az egy bűnt. De Ő könyörült rajtunk, bűnös, nyomorult, vesztes embereken, és elküldte a fiát Jézust. Amikor önként a keresztre ment és meghalt, akkor magára vette az összes embernek, aki valaha is élt és valaha is élni fog a földön, az összes bűnét, és meghalt helyettünk, érettünk, mert hagyta, hogy Isten Őt büntesse meg a mi bűneinkért, és ezáltal minekünk, akik hiszünk benne már ne kelljen a bűneink büntetését elszenvednünk, mert Jézus már elhordozta a büntetést, és mindezt azért mert szeret minket embereket. Ezért lett Ő a mi megváltónk. Ha pedig felnézünk a keresztre, azt kell látnunk, hogy nekünk egyen-egyenként kellene ott szenvednünk és haldokolnunk, bűneink miatt. De nekünk már nem kell, mert aki hisz Jézusban mint szabadítójában és örök életének megszerzőjében, és őszintén Urának Istenének vallja Őt, annak már nem kell az utolsó ítélettől félni. " Ezt mondta a prédikátor a szószékről. És én hittem, Uramnak vallottam meg Őt, Jézust, aki ilyen felfoghatatlanul nagy áldozatot hozott értem is, értem porszemért. csupán csak azért mert szeret engem.
És akkor Isten Szent Lelke megértetett velem mindent, amit eddig nem értettem. Helyére került minden, és most már értettem is a Bibliát, nemcsak olvastam. Jézus Krisztus most is él és bárkit elfogad aki őszintén, akár csak egy mákszemnyi őszinte hittel keresi Őt. Urammá, Megváltómmá, barátommá vált, és ha hagyom, hogy Ő cselekedjen bennem, akkor tudom, hogy az Istennek valóban öröme van bennem. Az Úr valódi igaza akaratát cselekszem. Ezáltal, és mivel tudom, hogy ez az Isten akarta ez békességet ad nekem is mert tudom, hogy most már Isten kedvében tudok járni. Velem van Jézus most már mindenkoron, segít és erőt, békességet, szeretetet ajándékoz nekem, és örök életem van általa. És adja az Isten, hogy aki még nem ismeri személyesen Jézus Krisztust az Isten fiát, az ismerje meg, mert ez tényleg jó.

-------------------------------------------------------------------------------------------

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat