• Úton Krisztussal

"Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok."

Kedves Testvérem! Ha olvasásra méltónak látod ezt a honlapot, akkor kérlek add tovább a címét és ajánld másoknak is. Köszönöm.

OLVASSÁTOK ÉS ÍRJATOK A FÓRUMRA, HOGY NE LEGYEN EGYOLDALÚ A KOMMUNIKÁCIÓ. BIZTOSAN VAN MONDANIVALÓTOK.

Eckhart mester (kb. 1260-1327/28) középkori keresztény misztikus gondolkodó.

Eckhart, Domonkos-rendi szerzetesként Párizsban tanult. Német és latin nyelven írt beszédeket, főműve az Opus tripartitum, ami még nem jelent nyomtatásban. A németül írt beszédeit – tekintettel a hallgatóságra – igen szívhez szóló nyelven írta.

Eckhart Istenről alkotott fogalma a neoplatonikus gondolkodás nyomait viseli magán.

Egyedül létező tulajdonképpen csak Isten: Ő a fő és egyedüli valóság. Ami rajta kívül van, az igazi léttel nem bír. Ő merőben egyszerű lény, akiben nincs semmiféle különbség. Isten lényéről képtelenség fogalmat alkotni, sőt meghatározni sem lehet, csak arról lehet fogalmunk, hogy mi nem Ő.

Ekhart szerint Istennek nem úgy van léte, mint a teremtett létezőknek, hanem Ő maga a lét, és minden létező Istenben létezik. Isten tart fenn mindent a létben és nélküle a dolgok semmivé lesznek. Az ember Istent a lelke legbelsejében találhatja csak meg, de ez csak akkor sikerülhet, ha az ember teljesen átadja magát a legbensőbbnek és belőle él. A lélek készen áll Isten lényegének befogadására, mert ő Isten születésének a helye az emberben. Isten saját fiában nyilvánítja ki a lényegét, a fiú az Ő szava, aki a lélekben szól az emberhez.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Spurgeon: Isten ígérete valóság 2.

Akárki más hazudhat, de Isten igazat mond. Ha az egész világ összes igazságát összegyűjtenénk, csak egy csepp lenne a tengerben Isten igazságához képest. A legbecsületesebb ember szavahihetősége is csak merő hiúság Isten megbízhatóságához képest. Még a legtisztességesebb ember megbízhatósága is csak olyan, mint a pára, de Istené olyan, mint a szikla. Ha bízunk a jó emberekben, sokkal inkább bíznunk kell a kegyelmes Istenben. Miért tűnik olyan rendkívüli dolognak megbízni Isten ígéretében? Sokak számára valami ködös, szentimentális, misztikus dolognak tűnik; de ha higgadtan szemléljük, ez a leggyakorlatiasabb dolog a világon. Isten valóságos, minden más bizonytalan. Ő bizonyos, minden más vitatható. Neki meg kell tartania a szavát, ez abszolút szükségszerűség; különben hogyan lehetne Isten? Istennek hinni a józan ész cselekedete, és nem kell hozzá nagy erőfeszítés. Még ha fel is merülnek nehézségek, az egyszerű és tiszta szívű ember ezt mondja: ’Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok.’ Ha nem hiszünk fenntartás nélkül Istenben, akkor megfosztjuk attól a tisztelettől, ami megilleti makulátlan szentségét.

Istennel szembeni kötelességünk megköveteli, hogy elfogadjuk ígéretét, és aszerint cselekedjünk. Minden becsületes embernek joga van a bizalomra, és az igazság Istene még sokkal inkább megérdemli. Az ígéretet úgy kell tekintenünk, mint magát a megígért dolgot, amiként egy ember csekkjére is úgy tekintünk, mintha ténylegesen fizetett volna. Isten ígéreteit is készpénznek vehetjük. Higgyük el, hogy megadja nekünk, amit imáinkban kértünk tőle. Ő kezeskedik ezért, és azt ígéri, hogy megjutalmazza az ilyen hitet.
Tekintsük úgy az ígéretet, mint egészen biztos dolgot, cselekedjünk aszerint, és tegyük a legfontosabb tényezővé számításainkban. Az Úr örök életet ígér azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban; ezért ha valóban hiszünk benne, arra a következtetésre jutunk, hogy örök életünk van, örüljünk hát a nagy kiváltságnak. Isten ígérete a legjobb biztosíték; sokkal biztosabb, mint az álmok és látomások vagy a képzelt kinyilatkoztatások; és sokkal megbízhatóbbak, mint az érzések – akár öröm, akár bánat. Írva van: ’Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.’ Hiszek Jézusban, ezért nem jutok ítéletre. Ez logikus érvelés, és a következtetés kétségbevonhatatlan. Ha Isten ezt mondta, akkor úgy is van, kétséget kizáróan. Semmi sem lehet bizonyosabb, mint az, amit maga Isten jelent ki; semmi sem történik meg biztosabban, mint az, amiért Ő kezeskedett saját aláírásával és pecsétjével.

Amikor valaki ítélet előtt áll, az Úr fenyegetéseit a hit rendkívüli figyelemmel érzékeli, ami nagyon figyelemre méltó, hiszen megfélemlített hite a szívét elárasztó rettegésben és döbbenetben vesztegel. Miért ne fogadnánk el az ígéreteket hasonló felismeréssel? Ha eljut a tudatig, hogy aki nem hisz, az elkárhozik, akkor hasonló bizonyossággal kell elfogadni, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, hiszen az utóbbi ugyanúgy Isten szava, mint az előbbi. A tudatra ébredt elme hajlamos arra, hogy Isten szavának csak a sötét oldalát lássa, és annak érezze teljes erejét; ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az Írás világosabb oldalát, és kétségbe vonja azt, mintha túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Ez dőreség. Minden áldás túl jó ahhoz, hogy megkapjuk, ha méltatlanságunkkal mérjük; de Isten számára egy áldás sem túl jó ahhoz, hogy megadja, ha az Ő mindent felülmúló tökéletességével mérjük. A szeretet Istenének természetéhez tartozik, hogy mérhetetlen áldásokat adjon. Ha Nagy Sándor úgy adott, mint egy király, akkor Jahve nem úgy ad-e, mint egy Isten?

Gyakran halljuk ezt a szólást: ’biztos, mint a halál’; azt javaslom, hogy helyette mondjuk ezt: ’biztos, mint Isten ígéretei’. Az isteni dolgok éppen olyan biztosak, mint a ’félelmetes dolgok az igazságban’. ’Aki hisz Jézusban, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.’ Ennek így kell lennie, mert Isten mondta, és Ő nem tévedhet.
Igen, az Úr komolyan gondolja, amit mond. Ő sohasem csúfolja meg az embereket üres és meddő szavakkal. Miért csapná be teremtményeit, és kérne tőlük hiábavaló bizalmat? Az Úr gyakran túlteljesíti az ígéretét, többet ad, mint amennyit ígért, de sohasem ad kevesebbet. Ígéreteit a legnagyvonalúbb skálán értelmezhetjük. Ő sohasem ad kevesebbet, mint ami az ígéret értelmezése alapján várható. A hit még sohasem múlta felül az Úr nagylelkűségét. Fogadjuk el az ígéretet, és örvendezzünk, hogy anyag és nem árnyék. Már most örüljünk neki, mint reménységünk valóságának!

A három nagy misztikus, Eckhart[4], Tauler[5] és Suso olyan csillagok, akik a katedrálisok, a keresztes hadjáratok és a skolasztika virágkora után a lelki irodalom, az Egyház és a domonkos rend történetében egyaránt világítanak.

Itt olvashattok röviden John Bunyonról, aki élő példája a bűnből való megtérésnek, majd az Istennek odaszánt életnek. Élete és munkássága bizonyítja, hogy Isten kegyelme igenis munkálkodik a világban és ereje ható, képes átformálni az embert.

"Saját életünket mi magunk nem tehetjük Istentől függővé. Amíg a tarzusi Saul nem tanulta meg kimondani ezt a kérdést: "Uram mit akarsz, hogy cselekedjem?", addig ellensége volt Jézus Krisztusnak. Csak amikor a kereszt által elítéltnek látta magát, akkor lett a Mester rabszolgájává, akkor tehetett erről bizonyságot: "Élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem!". Amíg nem állunk a Golgota talaján és amíg egész lényünket meg nem ítélte a kereszt, addig sohasem ismerhetjük meg az Istentől függő élet boldog titkát. Mert Istentől függni azt jelenti: önmagamtól megszabadulni."

------------------------------------------------------------------------------------------

Krisztus tanítványai minden időben kifejezésre juttatták, hogy az egyház és az állam uniója ellentétben áll a Szentírás tanításával. Az egyház az államhatalmat mindig arra használta fel, hogy elnyomjon minden más véleményt, és szembeszálljon azokkal, akik vonakodtak követeléseit teljesíteni. Elég sokan voltak olyanok, akik közömbösségből, félelemből vagy érdekből engedtek a nyomásnak és behódoltak az egyháznak. Azonban mindig akadtak olyanok, akik ellenálltak és nem engedtek a kényszernek, hűek maradtak Krisztus igéihez, és az apostoli gyülekezet mintája volt a szemük előtt. Ezeknek az osztályrésze állandó üldözés volt. A Nagy Konstantin utáni korszak története arról tanúskodik, hogy a birodalom nyugati és keleti felében a papság hatalomvágya és elvilágiasodása egyre növekedett, mig végül is maguknak követelték a teljes uralmat az emberek tulajdona és lelkiismerete felett. Módszerükhöz tartozott a csalás és a határtalan erőszak. A történelem itt-ott arra is fényt derít, hogy molyen nehéz utat kellett végigjárniuk azoknak a szenteknek , akik különböző körszakokban és különböző helyeken inkább elszenvedték az uralkodó államegyház üldözését, mint sem, hogy megtagadják Krisztust vagy meghátráljanak az Ő követésében. Krisztus gyülekezeteinek igazi történetét nehezen lehet nyomon követni, mert azok, akik üldözésükre teljhatalmat kaptak, a hívőkkel együtt írásaikat is megsemmisítették, De még ezzel sem elégedtek meg: rosszindulatú , kitalált történeteket terjesztettek róluk, hogy az ilyen hazugság terjesztésével saját kegyetlen módszereiket igazolják. Ezekben a koholt történetekben a hívőket, mint "eretnekeket" ábrázolták, és olyan hamis hitelveket tulajdonítottak nekik, amelyeket ők sohasem hirdettek. Az ilyen kis csoportokat "szekták"-nak nevezték, és olyan cimmel illették őket, amelyet ők sohasem vállaltak volna. Ők általában keresztyéneknek vagy testvéreknek nevezték magukat, mások azonban különféle neveket adtak nekik, amely azt a látszatot keltette, mintha sokféle, egymástól független új és különös szektákat képviselnének. Ezekhez még megszégyenítő gúnyneveket is ragasztottak, hogy rossz hírbe keverjék őket. Mindezek miatt igazi történetüket nagyon nehéz kinyomozni. Mindazt, amit ellenfeleik róluk írtak, nem fogadhatjuk el. Azok a vallomások, amelyeket kínzóik kikényszerítettek belőlük, teljesen értéktelenek. Mégis, a nehézségek ellenére jelentékeny mennyiségű hiteles bizonyíték maradt fenn róluk, amelyek újabb újabb kutatások eredményeivel bővülnek. Ezekből a forrásokból megtudjuk, hogy valójában kik voltak, mit cselekedtek, miben hittek és mit tanítottak. Saját feljegyzéseik biztos tájékoztatást adnak hitükről és mindennapi életükről. Már az első 3 évszázadban találunk olyan keresztyén közösségeket, amelyek tiltakoztak az egyház növekvő elvilágiasodása ellen, és hirdették, hogy az egyház eltávolodott az Újszövetság tanításaitól. Az ébredési mozgalom tűze sohasem aludt ki, és ha nem is volt látható kapcsolat közöttük, azonos vágy élt bennük, hogy az Újszövetség igazságait a hétköznapi életben megvalósítsák. A korai századokban Kisázsiáben és Arméniában(Örményországban) gyakoriak voltak az ilyen ébredések. Ezekben az országokban találtak a hívő gyülekezetek menedéket, és azon munkálkodtak, hogy fenntartsák a tanítás tisztaságát.

-------------------------------------------------------------------------------------

Fritz Berger (1868-1950) élete és tanítása - Isten kegyelméből lehetséges a hívők tökéletessége

Berger Frigyes "Isten túláradó kegyelme az életemben" c. önéletrajza alapján (Evangéliumi Kiadó, é.n., kb. 1990)

Német kiadás: "Von der überschwenglichen Gnade Gottes in meinem Leben" (Verlag des Evangelischen Brüdervereins, Herbligen, 1988)
Angol fordítás: God's abounding grace in my life (Evangelical Brotherhood Church, Herbligen, 1989)

1. Fritz Berger a svájci Ementál vidékén, a Trachselwald kerületi Dürrgrabenben született és élt nagy szegénységben. Eleinte bognárként dolgozott, majd az Evangéliumi Testvérgyülekezet alapítója lett. Több mint 30 évesen, már házasemberként tért meg. Ekkor csatlakozott az iszákosmentő Kékkereszt egyesülethez, teljesen felhagyva az italozással és a kártyázással, s elhatározva, hogy ezentúl MINDENBEN engedelmeskedni fog Istennek és Igéjének. Arra is rájött, hogy bűneit meg kell vallania, és amennyire lehetséges, jóvá kell tennie. Ezért fölkereste azokat a gazdákat, akiket korábban meglopott, és bőségesen megtérítette a kárukat. Így ír erről: "Milyen sokan gondolják, hogy bűnvallás nélkül is rendbe lehet jönni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az embernek minden bűnét meg kell vallania. De azoknak a megvallása, melyeket legszívesebben elhallgatna, igen hasznos. Az ilyen ember aztán teljes szívével mondhatja, hogy Jézus szabaddá tette őt. Az igazi bűnvallás ez: a bűnről teljesen lemondunk, és attól az órától kezdve nem szolgálunk neki. Ha valaki nem tud kijönni egy bűnből, jól teszi, ha megkér valakit, imádkozzék vele" (Jak 5,16; 29. o.).

2. Három évig küzdött olyan "apróbb" bűnökkel (pl. aggódás, elkeseredés, sértődés), melyektől a legtöbb keresztény szerint sosem szabadulhatunk meg. Végül hittel elfogadta, amit a Római levélben olvasott (pl. 6,11), s a 7. fejezetből "átment" a Róm 8-ba, napokig óriási örömöt tapasztalva. Később a prédikátorok lebeszélték őt erről a meggyőződéséről, és a kegyelem helyett inkább a törvény szerinti tetteire próbált építeni, egy időre elveszítve üdvbizonyosságát. Isten kegyelmét egy autóhoz hasonlítja, melyhez idővel sofőrt is kapunk (szemben a régi gyaloglással, illetve kerékpárral, melyet magunknak kellett hajtanunk). Így szabadulunk meg saját tetteinktől és erőlködésünktől, s végül nyugalmat találunk Krisztusban (44-45. o.).

3. A különböző keresztény közösségekről a következőket írja: "A szakadások igen fájdalmasak. De sok gyülekezetben (közösségben) felütik fejüket. Egy ideig az élet van jelen. Az emberek boldogok, teli vannak magasztalással és az üdvösség bizonyosságával. Később ellaposodik a dolog; különösen ha a megszentelődés tanításával szemben foglalnak állást, akkor jön hirtelen a lejtő. A közösség ugyan létezik még, de a gyertyatartó elvétetik. Akkor Isten támaszt valakit, akin keresztül életet közöl. Legtöbbször új közösségek létesülnek, mert az ilyen embert a fennálló közösségek rendszerint nem tudják használni... Fontos, hogy a szükség idején, a terméketlen, száraz időkben ne jajgassunk, panaszkodjunk... Maradjunk Istent dicsérő hívő emberek, kik az ő Urukban való örömöt nem veszítik el. A nyomorúságban való kitartás többet ér, mint egy rövid lelkesedés" (52-53. o.). Egyszer olyan vidékre ment, ahol a közösséget 3-4 testvér irányította, akik mindenről szavaztak, mint valami "szövetségi atyák". Itt arra buzdította az embereket, hogy inkább engedelmeskedjenek Istentől kapott meggyőződésüknek. Saját testvéri tanácsukban csak egyhangúlag elfogadott határozatokat hagytak jóvá. Úgy tapasztalta, hogy a tökéletességről csak ott lehet beszélni, ahol Isten megengedi (Zsid 6,1-3); egyes helyeken az emberek nem értik ezt, és semmit sem nyernek belőle (87-88. o.).

4. Szó szerint vette Jézus szavait a százszoros kárpótlásról (Mt 19,29) és az engedékenységről ("Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza"; Lk 6,30). Eleinte nehezen tűrte, amikor meglopták vagy becsapták, de Isten mindig megáldotta, amiért szó nélkül viselte "vagyona elrablását" (Zsid 10,34). Sokakra nagy hatást gyakorolt ez, és egyesek megtérésében is közrejátszott (62., 65-69. o.).

5. Következetesen bűnnek mondta nemcsak az iszákosságot, hanem a kártyázást, kuglizást, táncot, dohányzást is. Amikor egyes prédikátorok ellentmondtak neki, Istentől egy látomást kapott, melyben e tevékenységek gyakorlóit látta a pokolban kínlódni. Ez megerősítette abban, amire az Ézs 58,1 is biztatta: hogy mindig nevén nevezze a bűnt, figyelmeztetve az embereket (69-70. o.). Hasonlóan cselekedett a káromkodókkal is, nehogy részes legyen a bűnükben (3Móz 5,1; 31. o.).

6. Életében sok csodát is megtapasztalt. Miután egy reggel azt olvasta, hogy az Úr megparancsolta, hogy uralkodjunk a föld minden állata fölött (1Móz 1,26-28), este dühödten rátámadt egy harapós kutya, melyet ráuszítottak. Gondolatban hittel ráállt a fenti igére, mire a már csak néhány méterre levő kutya hanyatt vágódott. Amint az állat megint felugrott, megismételte a kijelentést. Erre a kutya újra a földre esett, majd elszaladt. Így jobban megértette Dániel és az oroszlánok esetét, valamint Dávid győzelmét az oroszlánok és medvék fölött (1Sám 17,34k; 77. o.). Egyszer szegénysége ellenére egy fuvar fát adott egy szegény családnak. Utána "kamatostul" visszakapta másoktól, és bár az csak rőzse volt, hosszú évekig azzal fűtöttek (114. o.).

7. Általában inkább az imában bízott, mint az orvosokban, bár nem vetette el teljesen az orvosi segítséget. Nem sokkal a megtérése után egyik fia megbetegedett, és tartani kellett tőle, hogy meghal. Vívódva indult volna már az orvoshoz, de előtte megkérdezte Istent, aki a Mk 16,17-18-ra hívta föl a figyelmét. Erre úgy döntött, hogy hinni fog Jézusban mint a legnagyobb orvosban, és nem törődik vele, mit szólnak majd az emberek, hogy ilyen helyzetben nem fordult orvoshoz. Ekkor megnyugodott, s fia már másnap egészségesen iskolába mehetett (203. o.). Megtérése után Isten meggyógyította nyomorék feleségét, így bátran imádkozott másokért is. A környéken sok "gyógyíthatatlan" beteg meggyógyult: rákosok, súlyos tüdőbetegek is, úgyhogy messzire eljutott a híre. Egyes közeli vidékeken alig maradt beteg ember, mégsem lehetett ott olyan hitet találni, mint ahol kevesebben gyógyultak meg. Iszákosok is megtértek, megszabadulva megkötözöttségükből (205-207. o.).

8. Egyik "ellensége" révén tanította meg az Úr arra, hogy az igazi szeretetet nem az érzések, hanem a tettek jelentik (1Jn 3,18). Mikor rájött, hogy a tetteivel már addig is valóságosan szerette az illetőt, a szeretet érzése is betöltötte. Ennek hatására egészen megváltozott a viszonyuk (120. o.).

9. Idővel megtanult emberek helyett Istenhez fordulni a nehézségek és a szükség közepette, s amikor megtanult az emberek előtt hallgatni a problémáiról, Isten teljesen másként felelt imádságaira! Sokszor embereken keresztül segített rajta, de azt is megtapasztalta, hogy Ő emberi eszközök nélkül, akár hollók által is tud segíteni (1Kir 17,6). Gyakran panaszkodunk a gondjaink miatt, elhitetve magunkkal és másokkal, milyen szerencsétlenek is vagyunk. Ilyenkor az ördög, a Sátán iskolájába járunk Krisztus iskolája helyett. Vele is megtörtént ez egy hosszú betegség idején, ami csak akkor ért véget, amikor Dávidhoz hasonlóan megparancsolta saját lelkének: "Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről" (Zsolt 103,2; Károli-ford.; 127-128. o.).

10. Az imádság fontosságára is megtanította őt Isten, különösen a lelkek megmentését illetően. Gyakran tapasztalta, hogy Isten nem a hosszú, aprólékos imákat hallgatta meg, hanem a rövid fohászokat, sőt ki sem mondott vágyakat, melyek sokszor a szükségben spontán fakadtak. Az is fontos, hogy imáink összhangban legyenek az Igével és Isten akaratával (ő az Úr!), és számítsunk a meghallgatásukra. Egyik reggel későn kelt, ezért csak nagyon röviden olvasott Igét, és nem imádkozott. Napközben egyik inasa lezuhant a létráról. Ezt Isten fenyítéseként vette, megalázta magát, és buzgón imádkozott. Az inas inkább orvoshoz fordult segítségért, aki 3 hét múlva kijelentette, hogy egész életére nyomorék marad. Erre az inas elvesztette bizalmát az orvosban; újból imádkoztak, és meggyógyult (140-143. o.).

11. Saját családjában a naponta háromszori áhítat megtartását látta jónak (31. o.). Ellenezte, hogy az ifjúságot vasárnapi sportprogramokkal próbálják megnyerni vagy lekötni. Az Igét sokkal alkalmasabbnak találta erre, és jöttek is hozzájuk a fiatalok szép számmal. Úgy látta, észreveszik, hogy többet kapnak az Igéből, mint a világi vágyak követéséből (98-99. o.).

1. Bergernek sok vitája volt amiatt, hogy hitt a hívők szívbeli megtisztulásában, bűntől való megszabadulásában, tökéletességében. Ezért egyesek "bűnteleneknek" nevezték őt és követőit. Pedig csupán elhitte az olyan igéket, mint amilyeneket a következő cikkben összegyűjtöttünk. "Hogy megmaradjunk a bűnben, ahhoz nincs szükségünk Jézus Krisztus vérére. Ahhoz viszont igen, hogy a bűntől megszabaduljunk, és meg is maradjunk ebben a szabadságban. Aki a bűnben kitart, az gyalázza a kegyelem Lelkét. Pál apostol így kiált: 'Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?'" (Róm 6,2; 199. o.) "A Jelenések könyve hét gyülekezete közül kettő feddhetetlen volt. A többieknél akadtak egyes gyülekezeti tagok, akik helyes kapcsolatban voltak Istennel, ha elöljárójuk éppen feddésre szorult is. Ezért nem mentegetőzhetnek azok sem, akiknek nincs jó prédikátoruk. Az Úr Jézus eljön, mint a villámlás, akkor már senki sem tisztíthatja meg magát. És a mennyek országába semmi közönséges vagy tisztátalan be nem megy" (157. o.).

2. "Ami tökéletes, azon nincs kifogásolni való. Az emberi értelem nem képes elhinni, hogy kifogástalanok lehetünk, a törvény embere nem is hiszi ezt. Itt viszont tökéletességről olvasunk. Tehát olyasmiről, amin nincs kifogásolni való. A tökéletesség nem jelent teljes befejezést, mint pl. egy fiatal fácskánál, mely bár tökéletes és kifogástalan, de még gyarapodnia, növekednie és gyümölcsöznie kell. A kisgyermek is: ha normális, tökéletes; édesanyja, édesapja azonban nem lennének megelégedettek, ha olyan állapotban maradna. Növekednie kell" (Jak 1,16-18). Nem a tetteink által növekedhetünk, hanem az Úr szabadításának ismerete, az Ő szeretete, jósága és irgalma, a kegyelemben való megmaradás, a felkínált reménységhez való szilárd ragaszkodás által (Ef 4,13k; 167-168. o.).

3. Azon a véleményen volt, hogy mivel Krisztus kifizette minden adósságunkat, a megtérés után már nem kell ÁLLANDÓAN bűnbocsánatért könyörögnünk. Továbbra is fontos, hogy ha elbukunk (ami nem szükségszerű, de lehetséges), megvalljuk a bűnt (Jak 5,15k), és bocsánatot kérjünk érte Istentől (lásd az Úr imádságát, a Miatyánkot: Mt 6,12), de biztosak lehetünk a megbocsátásában, melyet Krisztus áldozata már biztosított, és melyet alapvetően már elnyertünk. "Igen fontos az is, hogy igehirdetésünkkel ne hajszoljuk bele Isten gyermekeit a törvény cselekedeteibe, különben visszakerülnek a sötétségbe. De ha megértik, amit Jézus tett, akkor egyszerűen rátámaszkodnak, mint ahogy újjászületésükkor a kenet megtanította őket: 'kegyelemből, kegyelemből'. Megértik, hogy Istennél minden rendben van, elég, ha megalázkodnak és hisznek az elvégzett szabadításban" (162-163. o.).

4. "Tudnunk kell, hogy semmiben nincs biztonságunk, csak abban, ha 'kitartunk az élet igéje mellett' [Fil 2,16; Csia-ford.] - és azt is, hogy jaj nekünk, ha Isten engedetleneknek talál bennünket. Engedelmességünkkel nem nyerjük el az üdvösséget, csak az egyetlen áldozaton keresztül, de engedetlenségünk által elveszünk" (170. o.). Aki szégyelli megvallani az Úr nevét, "az sajnálatra méltó ember. Hiszen az Úr eget és földet teremtett, Ő a Királyok Királya, és szíve minden ember iránt tele van szeretettel" (195. o.).

5. "A népegyházba mindenki beletartozik, akit megkereszteltek és aki konfirmált. De ezeknek egy kis töredéke ül csak vasárnap a templomban, a nagyobbik részt a kocsmában, a játékasztalnál, a moziban és színházban, a sportpályán stb. kell keresni. Ezeket, míg csak ki nem lépnek az egyházból, nem tekintik leszakadtaknak. Ez nem olyan veszélyes a népegyház számára, mint ha valaki a gyülekezetben összejövetelre jár és ott megtér, az ellopottat jóváteszi, az adót pontosan megfizeti, és úgy él, mint Isten Krisztusban adott kegyelmének bizonysága." Arrafelé, Bern körzetében különösen sok volt a liberális protestáns teológus és lelkész, akik tagadták Krisztus istenségét, és a Bibliát nem tartották Isten szavának. Mégis éppen ők támadták leghevesebben Bergert és követőit. (213kk o. Noha Berger a svájci református egyházról írt - ironikus módon nem messze Kálvin városától, Genftől -, szavai sajnos sokszor a többi népegyházra is vonatkoztathatók.)

1. Közösségük kezdetei 1909-re nyúlnak vissza, amikor Berger megalapította a Dürrgrabeni Szabad Kékkereszt Egyesületet, amely 1914-től Evangéliumi Testvérgyülekezet (Evangelischer Brüderverein) néven működött. Mozgalmuk Németországra is kiterjedt. Berger halála után fia, Max Graf lett az elnök, de 1967-ben a mozgalom két ágra szakadt. A nyitottabb ág Szabad Missziós Gyülekezetek Szövetsége (Vereinigung Freier Missionsgemeinden) néven működött tovább, míg a konzervatívabbak a 100 éves évfordulón, 2009. júl. 4-én a Gyülekezet Krisztusért (Gemeinde für Christus) nevet választották maguknak (ez a bekezdés egy német Wikipédia-cikkre és annak angol fordítására épül).

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.05-2006.08. --------------------------------------------------------------------------------------------

Igen szegény, nagy valószínűséggel cigány családban^[1], egy vándor üstfoltozó fiaként született. Keveset (2-4 évet) járt iskolába. Apja mesterségét követve üstfoltozó lett, majd 1644–1647 között a parlamenti hadseregben szolgált, amely I. Károly király ellen harcolt. 1649-ben feleségül vett egy jámbor fiatal nőt, akinek hozománya csupán két könyv volt: Arthur Dent-től a Plain Man's Pathway to Heaven (Az ember útja a mennybe) és Lewis Bayly-től a Practice of Piety (A kegyesség gyakorlása). Ennek a két könyvnek a hatására fordult a vallásos élet felé. Két lánya született, az egyik vakon. 1655-ig, felesége haláláig Elstowban élt, majd Bedfordba költözött. 1659-ben újból megnősült; ebből a házasságából egy lánya és egy fia született.

Grace Abounding (Bővölködő kegyelem) című önéletrajzi könyvében Bunyan úgy ábrázolja önmagát, mint aki fiatalkorában kárhozott életet élt; arra azonban nincs bizonyíték, hogy rosszabb lett volna az átlagnál. Konkrétan világiasságát említi, illetve azt, hogy szeretett táncolni és harangozni. Ahogy fokozatosan tudatára ébredt, hogy mennyire nem a Biblia szerint él, elkezdte megfigyelni a kegyesség hiányát és a világiasságot és ráébredt az innen eredő veszélyekre. Különös kíváncsisággal fordult a megbocsáthatatlan bűn felé, abban a hitben, hogy ő maga is elkövette. Folyamatosan sürgető hangokat hallott és félelmetes látomások kínozták. Hosszas szellemi gyötrődés után kilábalt ebből az állapotból, megtért, és lelkes és tántoríthatatlan hívővé vált. 1653-ban bemerítkezett a Great Ouse folyóba és a baptista egyház tagjává vált. 1655-ben kezdett el prédikálni és ebben kezdettől fogva sikeres volt, de folytatta üstfoltozó mesterségét is.

Bunyan teljesen szembefordult a kvékerek tanításaival és 1656–1657 között több írásos vitába bocsátkozott vezetőikkel. Első támadása a kvéker hit ellen a Some Gospel Truths Opened című műve volt. A kvéker válasz Edward Burroughtól érkezett: The True Faith of the Gospel of Peace. Bunyan viszontválasza Burrough pamfletjére a A Vindication of Some Gospel Truths Opened volt, amelyre Burrough a Truth (the Strongest of All) Witnessed Forth-ot adta ki.

1658-ban Bunyant megvádolták engedély nélküli prédikálással. Ennek ellenére tovább folytatta az igehirdetést és csak 1660 novemberében börtönözték be, mivel megszegte azt a rendeletet, hogy a nyilvános istentiszteleteken az anglikán egyház liturgiáját kell olvasni. Először három hónapra ítélték, de mivel nem volt hajlandó elállni a prédikálástól, a büntetése 12 évre hosszabbodott. Ebben az időben fejezte be A zarándok útja című allegorikus regényét. Közben megtanulta a paszománykészítést, hogy a családját anyagilag tudja támogatni. 1672 januárjában szabadult, amikor II. Károly angol király kiadta a vallási türelemről szóló királyi rendeletét, amelyben a disszentereknek megengedte magánösszejövetelek tartását. Ebben a hónapban a bedfordi gyülekezet lelkipásztora lett. 1675 márciusában ismét bebörtönözték prédikálásért (mivel II. Károly visszavonta a vallási türelemről szóló rendeletet), ezúttal a bedfordi városi börtönbe került az Ouse folyó kőhídja mellett. Népszerűsége következtében hat hónap múlva kiszabadult és többet nem is tartóztatták le.

Londonba utazva megfázott és ennek következtében halt meg egy barátja házában, Snow Hillben. A sírja Londonban, a Bunhill Fields temetőben található.

Munkássága [szerkesztés]

Bunyan két részletben írta A zarándok útja című könyvét, az első rész 1678-ban jelent meg Londonban, a második pedig 1684-ben. Valószínűleg az első bebörtönzése idején kezdte el a munkát és a második bebörtönzés alatt fejezte be. A két rész együtt először 1728-ban jelent meg. Egy tévesen Bunyannak tulajdonított harmadik részt 1693-ban adtak ki, és 1852-ben nyomták újra. A teljes cím The Pilgrim's Progress from This World to That Which Is to Come (A zarándok útja a jelenvaló világból az eljövendőbe).

A zarándok útja az egyik legszélesebb körben ismert allegória, és több mint 400 nyelvre fordították le. A protestáns misszionáriusok általában a Biblia után közvetlenül másodikként ezt fordították le. A könyv jeleneteit a templomok üvegablakain ábrázolták, átírták gyermekek számára, kiadták képes változatát, megjelent Braille-írással is.

Bunyan két másik sikeres műve az 1680-ban megjelent The Life and Death of Mr. Badman (Rosszember úr élete és halála) képzeletbeli életrajz, illetve 1682-ből a The Holy War (A szent háború), amelyben allegorikus módon beszéli el a keresztény ember harcát a bűn, a világ és az ördög ellen. Az 1666-ban megjelent Grace Abounding to the chief of sinners (Bővölködő kegyelem a bűnösök közül elsőnek), amely Bunyan belső életét és elhivatását tárja fel, a szellemi önéletrajz klasszikus példája. Saját szellemi útjának ábrázolásában az a szándék vezette, hogy a kegyelem keresztény felfogását dicsőítse és segítsen azoknak, akik hozzá hasonló tapasztalatokon mennek keresztül. Ezek a művek több kiadást értek meg.

Bunyan népszerű prédikátor és termékeny író volt, írásai többnyire kibővített prédikációk.

Nem volt tanult ember, de a Szentírást alaposan ismerte. Nagy hatással volt rá Luther Márton magyarázata a Galatákhoz írt levélhez, amely 1575-ben jelent meg angol fordításban, és amelyről Bunyan azt tartotta, hogy fontos könyv a kísértések között vergődő ember számára.

Nem sokkal azelőtt, hogy végleg szabadon engedték volna a börtönből, Bunyan összetűzésbe keveredett Kiffinnel, Danversszel, Deune-nal, Paullal és másokkal. 1673-ban kiadta Differences in Judgement about Water-Baptism no Bar to Communion („A különbségek a vízkeresztség megítélésében nem jelenthetnek akadályt az Úrvacsorából való részesülésben”) című értekezését, melyben kifejtette álláspontját, hogy „a Krisztus Egyházának nincs joga megtagadni az Úrvacsorát attól a kereszténytől, aki láthatóan hithű, aki az Istentől kapott világosságának megfelelően él.” Annak ellenére, hogy úgy tartotta, „a víz általi keresztelést Isten rendelte el”, nem volt hajlandó „bálványozni a gyakorlatot”, ahogy hite szerint azok tették, akik képesek voltak hithű keresztényeket kiközösíteni, csak mert azok nem részesültek vízkeresztségben.

Kiffin és Paul Serious Reflections („Komoly ellenvetések”, London, 1673) című művükben válaszoltak, és amellett érveltek, hogy az úrvacsorát a megkeresztelt híveknek kell fenntartani. Henry Danvers is egyetértett velük Treatise of Baptism („Értekezés a vízkeresztségről”, London, 1673 vagy 1674) című írásában. A vita odáig fajult, hogy az úgynevezett partikuláris baptisták (akik magukévá tették Kálvin tanítását arról, hogy az üdvösség nem mindenkié, csak a kiválasztottaké) lezáratlanul hagyták a kérdését, hogy részesülhet-e az Úrvacsorából vízzel meg nem keresztelt hívő. Bunyan egyháza befogadta a gyermekkeresztelést vallókat is, és utóbb maga is átvette a gyermekkeresztelés gyakorlatát, az egyházkormányzást tekintve pedig kongregacionalista rendszerben működött a gyülekezetek közötti együttműködés.

Bunyan elsősorban A zarándok útja című könyvéről ismert, amely valószínűleg a legolvasottabb angol nyelvű könyv. A mű értéke az érdekfeszítő cselekmény, melynek során az író olyan jellemeket alkotott, és olyan összeütközéseket és jeleneteket írt le, amelyekben olvasói magukra ismerhettek. Stílusában gyengéd humor váltakozik szívszorító ékesszólással, mindez a szólásokban gazdag, tiszta angol nyelv alapjain. Macaulay szerint „A 17. század végi Angliában összesen két elme akadt, amely kiemelkedő mértékben bírt a képzelőerő képességével. Az egyik ilyen elme alkotta Az elveszett paradicsomot, a másik A zarándok útját.” Bunyan körülbelül 60 könyvet és értekezést írt, ezek közül a második legnépszerűbb A szent háború.

"Az evangélium az Isten országáról szóló híradás. Úgy mutatja be nekünk Jézust, mint Királyt., mint Úrat, mint legfőbb tekintélyt. Ő a középpont.

Egy idő óta azonban hirdetnek egy másik evangéliumot, amelyben az ember áll a középpontban. Úgy mondják:"Emberek! Ha el akarjátok fogadni Jézust...." Láthatjuk, hogy már itt találkozhatunk a problémával, hiszen mégiscsak Jézus az, aki elfogad minket és nem fordítva.

Sok evangélista ezt mondja:" Lásd meg, hogyan kopogtat Jézus a szíved ajtaján. Nyisd meg Neki kérlek! Nem látod-e, amint ott áll kint a téli hidegben? Szegény Jézus! Nyiss ajtót Neki!"Sokan, akik ezt hallják, tényleg arra gondolnak, hogy ők szívességet tesznek azzal Jézusnak, ha megtérnek.

Azt mondjuk az embereknek: "Ha befogadjátok Jézust, akkor örömötök, egészségetek, békességetek lesz. Adjatok Jézusnak 10 forintot, huszat kaptok vissza!" Mindig az emberi érdekekről beszélünk. Jézus értem Megváltó, értem orvos, értem visszajövő Kiráy. Az Evangélium középpontjába az Én-t állítottuk.

Úton Krisztussal

Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

Oldalak (menü)

Weboldal bejelentése

Ügyfélszolgálat

Spurgeon: Isten ígérete valóság 2.

Munkássága [szerkesztés]

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.